2015-ben jöhetnek a napelemes kijelzők

Kijelzőbe épített napelemekkel oldaná meg a mobil készülékek töltését és adatátvitelét is a Sunpartner Technologies, illetve a 3M. A két vállalat egy olyan átlátszó panelt fejlesztett ki, amely meghosszabbítja az okostelefonok üzemidejét, az alacsonyabb fogyasztású e-book olvasókat pedig gyakorlatilag folyamatosan töltve tartja.

Teljesen leszámolna a mobilkészülékekhez tartozó kábelekkel a Sunpartner Technologies és a 3M közös megoldása, amely az adatátvitelt és a készülékek töltését az USB-port helyett a kijelzőre bízná. A vezeték nélküli töltés ebben az esetben nem a több új készülékben is látott dokkolós megoldás, a két cég technológiája ugyanis napenergiára hagyatkozik, a napelem szerepét pedig a kijelzőbe épülő, Wysips névre keresztelt réteg látja el.

Kitartóbb telefonok, örök életű e-book olvasók

Ennek köszönhetően a telefonok, tabletek, netán okosórák folyamatosan töltődnek ha azokat fény éri. A képernyőbe épülő panel teljesen átlátszó, egyetlen hátránya, hogy kicsivel rontja a kijelző betekintési szögeit – ez persze a jövőben változhat, ám jelenlegi formájában is csekély áldozatot jelent az átlagos használat mellett 15 százalékkal nagyobb akkukapacitásért A fejlesztők szerint ugyanis a technológia jelenleg ennyit képes naponta hozzáadni a készülék akkumulátorához okostelefonok, illetve tabletek esetében, ám a közeljövőben ez várhatóan tovább növekszik majd, így nemsokára akár el is feledkezhetünk eszközeink töltéséről.

Kisebb fogyasztású kütyük esetében pedig nem is kell várni, egy e-book olvasó, okosóra vagy egy butatelefon ugyanis már a technológia jelenlegi formáját bevetve is képes “megélni” csupán a napfényre hagyatkozva. Magát a panelt a Sunpartner Technologies, a beépítéséhez szükséges kötőanyagot pedig a 3M gyártja. A Wysips képességei azonban korántsem merülnek ki ennyiben, a réteg ugyanis Li-Fi (Light Fidelity) adatátvitelre is alkalmas, azaz fény segítségével továbbít, és fogad információkat. A folyamat maga igen egyszerű, az arra alkalmas készüléket egy speciális fényforrás alá kell helyezni, amely szabad szemmel nem érzékelhető sebességgel villódzva továbbít adatokat a fogadó eszköznek.

Tízszer gyorsabb mint a Wi-Fi

A Li-Fi nemcsak gyorsabb, de biztonságosabb is a rádióhullámokat alkalmazó Wi-Fi vagy Bluetooth technológiáknál. A módszerrel színenként 3,5 Gbps-os sebesség érhető el, ami egy RGB, azaz piros, zöld és kék színeket használó fényforrás esetében összesen 10,5 Gbps-t jelent. Ez csaknem tízszerese a jelenleg elérhető leggyorsabb Wi-Fi sebességének.

A Sunpartner Technologies szerint a réteg beépítése egy telefon kijelzőjébe legfeljebb 2-3 dollár plusz gyártási költséget jelent, így sok ígéretes technológiával ellentétben a Wysips jó eséllyel bekerülhet az újonnan megjelenő készülékekbe – a fejlesztők szerint akár már jövőre, mivel már “legalább egy” nagy gyártó jelezte, érdeklődik a panel iránt. A Digitaltrends szerint a Huawei lesz az első vállalat amelynek telefonjaiban feltűnik majd a megoldás, ezt azonban a két cég egyike sem erősítette meg.

forrás: hwsw.hu

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.