Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / 2010-ben ismét a legjobb magyar strandok között a gárdonyi

2010-ben ismét a legjobb magyar strandok között a gárdonyi

Idén, csak a nyár végére sikerült kiosztani a Kékhullám Zászló elismeréseket, amit azok a balatoni, Fertő-tói, Velencei-tavi és Tisza-tói strandok és kikötők nyerhetik el, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkeznek, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosítanak, valamint kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre is.

30 balatoni, egy Velencei-tavi és egy Fertő-tói strand kapta meg a minőségi strandoknak járó zászlót az idén, a kikötők közül öt balatoni részesülhet az elismerésben, mely egy évre szól, és évről-évre megújítható.
Az elismerést minden év júniusában, azaz az igazi strandszezon kezdetén szokta átadni a Balatoni Szövetég és a vízügyeket felügyelő minisztérium. Idén nyáron a korábbi Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megszűnésével/beolvadásával a Vidékfejlesztési Minisztérium lett volna illetékes a díjátadásban, azonban a minisztérium és a szakmai szervezet együttműködése idén nem jött össze, ezért csúszott augusztusra a Kékhullám Zászlók átadása.

A Kékhullám zászlóra pályázó fürdőhelyeknek szigorú követelményeket kell teljesíteniük. A pontozásnál a szakemberek figyelembe vették, hogy milyen a víz minősége, mennyire rendezett a strand területe, mennyi pihenőhely jut egy főre, kellő figyelmet fordítanak-e a strand tisztaságára, a hulladékgyűjtésre és a higiénés feltételekre. Az értékelésnél fontos szempont volt a biztonság is: vizsgálták, hogy van-e úszómester, elsősegély-nyújtó hely, és hogy milyen a vízimentő-szolgálat.
Egy Kékhullám zászlós strandon biztosítani kell a mozgáskorlátozottak számára a megfelelő illemhelyeket, rámpákat, és a legkisebbeknek is biztonságban kell lenniük. Vizsgálták azt is, hogy a fürdőzőket megfelelően tájékoztatják-e a vízminőségről, hogy a hajózóktól elkülönülten lehet-e fürödni, és hogy milyen sportolási, étkezési és szórakozási lehetőségek vannak. Fontos szempont a környezetvédelem is: egyre több helyen jelennek meg a szelektív hulladékgyűjtő szigetek.

Ajánlott tartalom

Ezeket lépi meg az EU 2030-ig a klíma védelemében

Az Európai Bizottság csütörtökön bemutatta 2030-ig megvalósítandó új éghajlatvédelmi tervét, amely a korábbi elképzelésekben szereplő 40 százalék helyett 55 százalékkal csökkentené az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az Európai Unióban.