2 milliárdért újul meg a közvilágítás több településen

A magyar tulajdonban lévő ELMIB csoport folytatja az önkormányzatoknak a közvilágítás megújítására tavaly indított kétmilliárd forint értékű beruházási projektjét, és újabb négy önkormányzattal kötött erre szerződést – tájékoztatta Mártha Imre, az ELMIB vezérigazgatója az MTI-t.

A társaság négy dunántúli település – Balatonkeresztúr, Dörgicse, Nagykapornak és Teskánd – közvilágítási rendszerének megújítását fejezte be nemrégiben, és a közeljövőben újabb projektek várhatók. A közvilágítási program eredményeként egyenként akár évi 5 millió forint megtakarítást is elérhetnek az önkormányzatok. A vezérigazgató közlése szerint ügyfeleik olyan helyzetben vannak, mint a magyar gazdaság maga, ennek ellenére az elérhető legkorszerűbb eszközök beépítésén alapuló közvilágítás megújítási program továbbra is sikeresen működik. Ennek oka, hogy a beruházásokat az ELMIB finanszírozza és azt az önkormányzatok az energiaköltség csökkenéséből törlesztik. Mártha Imre szerint a közlekedés- és közbiztonsági szempontból is fontos közvilágítás megújítása és a többi – energia megtakarítást eredményező beruházás – mehetne gyorsabban is, ha az önkormányzati szektorban lennének szabad források. A legolcsóbb energia az, amit a korszerűsítés miatt nem fogyasztunk el – hangsúlyozta. Mivel az ELMIB legjelentősebb partnere az önkormányzati szektor, a társaság sincs könnyű helyzetben, mert a fizetőképesség ebben a körben is drasztikusan romlott. Az önkormányzatok egy része késve fizet, és probléma az is, ha adósságrendezésbe kerülnek. Mártha Imre magyarázata szerint azért, mert még egyetlen adósságrendezési eljárást lezárását nem látták, azaz még egyetlen esetben sem derült ki, hogy mi jut a hitelezőknek.

A magyar energiaszektorban fellépő fizetési problémák – hívta fel a figyelmet az ELMIB vezérigazgatója – azt eredményezik, hogy a jól fizető fogyasztók fizetik meg a nem fizetők költségét. A végfelhasználói árban ugyanis az egyik díjelem a kintlévőségek, veszteségek nagyságához kötődik, s ennek árfelhajtó hatása van még a hatósági árban is.
A vezérigazgató szólt a társaságcsoport más tevékenységeiről is. A cégnek Dömsödön van egy 1,5 megawatt kapacitású biogáz üzeme, ami kizárólag mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékot, valamint szennyvíziszapot dolgoz fel és állít elő megújuló alapú villamos energiát. A megtermelt áramot az országos hálózatba táplálják. A tatabányai fűtőerőműnek a helyi önkormányzat mellett kisebbségi, közel 50 százalékos tulajdonosa az ElMIB. A fűtőerőművet súlyosan érinti a kötelező átvételi rendszer lényegében megszüntetést jelentő átalakítása és a hatósági ár mértéke is. A kötelező átvételi rendszerben a hővel kapcsoltan termelt áram árán támogatást élvezett a fűtőmű. Január elsején viszont hiába emelkedett a távhő hatósági ára, azt – a forint gyengülése és az olajár emelkedése miatt – “elviszi” a földgáz drágulása.  Az ELMIB három, már előkészített biomassza projektje a megújuló energiatermelés támogatásának új rendszerére, a METÁR bevezetésére vár – mondta el Mártha Imre – hozzáfűzve, hogy a legutóbbi információk szerint ez legkorábban 2013-tól lehetséges. Salgótarjánban, Kaposvárott és Mányban egyenként 10 megawatt villamos energia- és egyenként 17-20 megawatt hőkapacitást építenének ki, de a végső döntéshez biztosat kellene tudniuk a támogatásokról, mert a beruházás legalább két-három évet vesz igénybe. A tervezett három biomassza erőmű közvetlenül 60, közvetve 200-250 főnek adna munkát. Az ELMIB továbbra is aktív szereplő a gázpiacon, magyar leányvállalata, a MAGÁZ, öt magyarországi megyében lát el gázelosztói és hálózat-létesítési tevékenységet egy több mint 3.000 kilométer hosszú gázvezeték rendszeren, forgalma több mint 100 millió köbméter. Az erdélyi Harghita Gas pedig a Székelyföldön végez gázelosztást és szolgáltatást. A társaság forgalmát közel tízszeresére, évi 25 millió köbméterre növelte azóta, amióta az ELMIB a cég tulajdonosa.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.