17 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladék felszámolását segíti a KvVM az idén

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 100 millió forinttal segíti az illegális hulladéklerakók felszámolását az idén.

Az önkormányzatok és non-profit szervezetek számára kiírt pályázat eredményeképpen 200 helyszínen több mint 17.300 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtenek össze és ártalmatlanítanak szakszerűen. A támogatásra 44 önkormányzat és 4 társadalmi szervezet pályázott sikeresen.

A zöldtárca célja, hogy a megtisztított területekre ne kerülhessen ismételten elhagyott hulladék, ezért azok a pályázatok részesülhetnek támogatásban, amelyek nem csupán a szemét egyszeri összeszedését célozták meg, hanem a megelőzést, a tájékoztatást és a területek utógondozását, valamint – adott esetben – a terület funkcióváltását is magába foglaló komplex programot tartalmaztak. Az elbírálásnál külön értékelték, ha a munkát a civil szervezetek és az önkormányzatok közösen végezték. Pályázni a teljes költségvetés 80 százalékára, de legfeljebb 3 millió forintra lehetett.

A tárca 2008-ban hirdette meg először az illegális hulladéklerakók felszámolásának támogatását célzó pályázatot. Azóta mintegy ezer helyszínen 100 ezer köbméter elhagyott hulladékot számoltak fel közel 200 sikeres pályázat keretében, amelyhez több mint 450 millió forint támogatást nyertek el az önkormányzatok és a civil pályázók.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.