Sikeresek voltak az elektromosautó-vásárlás támogatására meghirdetett pályázatok, ennek is köszönhetően csaknem 2800 elektromos autó közlekedik már Magyarországon - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

16 ezer zöld rendszámos autó közlekedik a hazai utakon

Sikeresek voltak az elektromosautó-vásárlás támogatására meghirdetett pályázatok, ennek is köszönhetően csaknem 2800 elektromos autó közlekedik már Magyarországon – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A magyar energiapolitika kiemelt céljának nevezte az államtitkár a közlekedés zöldítését, és megjegyezte, hogy a károsanyag-kibocsátás csaknem egynegyedéért a közlekedés, főként a közúti közlekedés felelős. Határozott cselekvés nélkül 2030-ra a közlekedés lesz a legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátási szektor – figyelmeztetett. A magyarországi járműállomány elöregedett, és fennáll a veszélye, hogy a nyugat-európai országokból az ottani szabályok szigorodása miatt az eddigieknél is több erősen szennyező jármű érkezik az országba – mondta. A kibocsátásnövekedés megfékezésének egyik legfontosabb eszköze Magyarországon és Európában is a zéró kibocsátású elektromos járművek alkalmazása lesz – szögezte le. Kitért arra, hogy az elektromos autózás elterjedésének támogatásához 2015-ben elfogadták a Jedlik Ányos tervet, ami támogatási programokat jelölt ki. 2016-ban elindult az elektromos autók vásárlásának támogatási rendszere, 2,3 milliárd forintos kerettel, ezt 2018 végén újra meghirdették 3 milliárd forintos keretösszeggel, 2020 február végéig 1880 pályázat érkezett be a második szakaszban, 2020. február 24-én lezárták a pályázatot. Közlése szerint a 2016-ban és 2018-ban meghirdetett pályázatokban már 3 milliárd forintot folyósítottak a pályázóknak, akik közel 2800 elektromos autót szereztek be. Elmondta, hogy a zöld rendszámhoz kapcsolt támogatás is népszerű, különböző adókedvezményeket kapnak az ilyen járművet üzemeltetők, ingyenes parkolás is jár hozzá. Hozzátette: kedvező helyzetben van Magyarország, 2020 januárra több mint 16 ezer zöld rendszámú autó közlekedett az utakon, ami az egy évvel ezelőttihez képest több mint 60 százalékos növekedés. Dolgoznak a zöld rendszámhoz kapcsolt támogatási rendszer újraalakításán is. A kormány elektromobilitást ösztönző intézkedései eredményesek, a kormány továbbra is kiemelten kezeli a környezetbarát közlekedés ösztönzését – összegezte az államtitkár, hozzátéve: az elektromos autók beszerzésének támogatási rendszerét átalakítják, hogy a kisebb, olcsó autók nagyobb támogatást kapjanak. A nemzeti buszstratégia keretében 36 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken – ismertette. Ezzel 10 éven belül minden második busz környezetkímélő lesz a nagyvárosok tömegközlekedésében.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.