Nyugodjon meg mindenki, nem hazánkban, hanem Belgiumban. 147 százalékkal több elektromos autót adtak el 2016-ban 2015-höz képest, míg a korábbi kiemelkedő adatokat felmutató Hollandiában 47 százalékkal, Dániában 70 százalékkal kevesebbet - közölte a La Libre Belgique című belga napilap internetes kiadásában.

147 százalékkal több elektromos autót adtak el tavaly, mint 2015-ben

Nyugodjon meg mindenki, nem hazánkban, hanem Belgiumban. 147 százalékkal több elektromos autót adtak el 2016-ban 2015-höz képest, míg a korábbi kiemelkedő adatokat felmutató Hollandiában 47 százalékkal, Dániában 70 százalékkal kevesebbet – közölte a La Libre Belgique című belga napilap internetes kiadásában.

A beszámoló szerint Belgiumban mintegy 10 ezer elektromos autó található, amely a regisztrált gépjárművek 1,6 százalékát teszi ki az országban. Ezzel az adattal Belgium az uniós tagországok között a hatodik a sorban Norvégia (24 százalék), Hollandia (5 százalék), Izland (4,2 százalék), Svédország (3,2 százalék) és Svájc (1,8 százalék) után. Mint elmondták, a nyugat-európai ország sokat fektet az elektromos autók energiafelhasználását biztosító infrastruktúra fejlesztésébe. Az egy négyzetkilométerre jutó töltőállomások számának tekintetében, az országok méretéből adódóan Hollandiát (150), Svájcot (44) és Luxemburgot (24,8) követően Belgium (20) a negyedik, természeti adottságaiból kifolyólag Norvégia e tekintetben csak a tizedik az Európai Unió országai között – közölték.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.