1 milliárd ember nem jut rendszeresen vízhez

A világ ivóvízkészletéhez és a megfelelő higiéniához való hozzáférés, valamint a víztisztítás lehetőségei a fő témái a VI. Víz Világfórumának, amely tegnap kezdődött Marseille-ben. Ugyanitt környezetvédő civil szervezetek tartják az Alternatív Víz Világfórumot.

A március 17-ig tartó találkozót, amelyre 140 országból mintegy 20 ezer résztvevő, köztük tucatnyi állam- és kormányfő érkezett, Francois Fillon francia kormányfő nyitotta meg. A miniszterelnök arra emlékeztetett: “milliárdokban mérhető azok száma, akik nem jutnak tiszta vízhez”. Franciaország nevében 50 millió eurós felajánlást is tett a víztisztítás fejlesztésére a világban. Míg az 1997 óta háromévenként megrendezett vízügyi világfórumok korábban az ivóvíz hozzáférésének lehetőségeiről folytattak eszmecserét, a hatodik találkozó “a megoldások” megtalálását tűzte ki céljául. A vízellátás helyzetéről a fórumon közzétett ENSZ-jelentés szerint a Föld lakói számának növekedése – amely 2050-re meghaladhatja a 9 milliárd főt -, valamint az árvizeket és a szárazságokat egyre súlyosabbá tevő éghajlatváltozás a meglévő vízforrásokat is fenyegeti, amennyiben nem történnek változások a vízgazdálkodás javításában. Az ENSZ adatai szerint 800 millió és 1 milliárd közé tehető azok száma a világban, akiknek nincs közvetlen hozzáférésük ivóvízhez, a megfelelő higiéniához való hozzáférés pedig nagyon egyenlőtlen a világban.

Korábbi cikkünk:  A francia parlament külügyi bizottságának jelentése alapján Izrael hátrányos vízelosztást alkalmaz.

A vidéki övezetekben jelentős javulások történtek az elmúlt években. A nagyvárosokban azonban – a nyomornegyedek térnyerésével – kevéssé változott a helyzet: az UNESCO szerint 2,6 milliárd embernek egyáltalán nem megfelelőek a higiéniás körülményei, s emiatt még mindig a víz útján terjedő betegségek (kolera, hasmenés) számítanak az első számú haláloknak a világban. Az ivóvízhez való jogot 2010-ben emberi jogként ismerte el az ENSZ. A forrásokhoz való hozzáférés azonban hatalmas diplomáciai feszültségeket teremt a világban, miután a nemzeti szuverenitást érintő problémáról van szó. A mai miniszteri szintű találkozón várhatóan mindezen problémák együttes kezeléséről nyilatkozatot fogadnak majd el a kormányzati képviselők. A Víz Világfórum a vízügy legfontosabb nemzetközi eseménye, amelyen kormányzati, parlamenti és önkormányzati képviselők, valamint vízügyi szervezetek és nemzetközi szakmai szervezetek tanácskoznak. Az első találkozót 1997-ben Marrákesben rendezték, majd ezt követően 2000-ben Hágában, 2003-ban Kiotóban, 2006-ban, Mexikóvárosban, 2009-ben pedig Isztambulban rendezték meg a konferenciát.

Militánsabb környezetvédő civil szervezetek a hivatalos találkozóval párhuzamosan március 14. és 17. között Alternatív Víz Világfórumot rendeznek Marseille-ben több, mint kétezer résztvevővel az igazságosabb vízelosztás érdekében. Ők úgy ítélik meg, hogy a multinacionális vízgazdálkodási cégek és a Világbank túl nagy befolyással bír ezen a területen, és üzleti célokra használják fel az ivóvíz kérdését. A hivatalos fórum szervezőinek csütörtökön átadandó nyilatkozatukban egy az emberiesség elleni bűncselekmények elbírálására létrehozott hágai törvényszékhez hasonló nemzetközi bíróság felállítását is követelik majd a vízügyi kérdésekben.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.