A török energiaügyi minisztérium két pályázatot írt ki fotovoltaikus létesítmények kiépítésére.

1 milliárd dollárért épít naperőműveket Törökország

A török energiaügyi minisztérium két pályázatot írt ki fotovoltaikus létesítmények kiépítésére.

A pályázatok keretében kereken egymilliárd dollárért több naperőművet akarnak felépíteni, amelyek teljesítménye összesen 1 gigawatt lesz. A befektetők 2019 elejéig jelentkezhetnek a pályázatokra. A létesítményeket három régióban hozzák létre az ország déli és délkeleti részén: Sanliurfa-Viransehirben egy 500 megawattos, Hatay-Erzinben egy 200, míg Nigde-Borban egy 300 megawattos naperőművet építenek. Az építkezést az engedélyek megadásától számított két éven belül előkészítik, öt évre rá pedig már üzemelniük kell a létesítményeknek. A nyertes befektetők ingyen kapnak olyan földterületeket a török államtól, amelyek különösen alkalmasak naperőművek létrehozására, míg később garanciákat kapnak arra, hogy a megtermelt árammennyiséget egy szerződésben rögzített áron megvásárolják tőlük. Emellett a befektetők profitálhatnak az adó- és más kedvezményekből, amelyeket az általános állami befektetésösztönző rendszer biztosít majd a számukra. Fontos kitétel, hogy a külföldi jelentkezőknek nem kell feltétlenül helyi partnercégekkel összefogniuk, írja a euwid-energie.de. A nyertesek 15 éves időtartamra kapják meg a működtetési jogot.

Az első nagy törökországi naperőmű-parkot Konya tartományban, Karapinarban hozzák létre és 1,2 gigawattos lesz. A létesítmény 2019-től fog üzemelni. A török energiapolitika egyik legfontosabb célja, hogy támogassa a megújuló energia termelését. 2023-ig legalább 30 százalékra növelnék az áramtermelésen belül a megújuló energia arányát. Jelenleg az ország nagy mértékben az importtól függ, a belföldi barnaszén-készletek, megújuló energiaforrások, fa- és biomassza-alapú erőművek csak az elsődleges energiafelhasználási igények körülbelül 25 százalékát fedezik. 2023-ra 14 gigawattra, míg 2030-ig 38 gigawattra növelnék a napenergiából származó áramtermelést.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.